NaturalNet

Természetesen a szépségről

2017. máj 05.

Jégalga - forradalom az öregedésgátlásban

írta: hangodicsaba
Jégalga - forradalom az öregedésgátlásban

jegalga-nn.jpgMagas hegyek örök hómezőin, így a svájci alpokban is, nyaranta időnként gyönyörű piros és rózsaszín elszíneződések figyelhetők meg a hóban.  Már Arisztotelész is foglalkozott ezzel a különleges jelenséggel írásaiban, a korabeli túrázók pedig többféle magyarázattal is szolgáltak eredetét illetően. A jelenség oka azonban nem más, mint a  jégalga   ami ezzel a különleges színváltoztatással védekezik az ebben a magasságban igen magas UV-sugárzás ellen.

A tudósok is felfigyeltek erre az algafajra, és kutatásaik során megállapították, hogy másik rendkívüli tulajdonsága, hogy ebben az extrém alpesi környezetben, fagypont körüli hőmérsékleten is túlél, ami a növényvilágban igazi rekorderré teszi őt.

Nem véletlen hát, ...

Tovább Szólj hozzá

arcápolás arckrém

2017. feb 02.

Ajakápolás, okosan!

írta: hangodicsaba
Ajakápolás, okosan!

Javában dúl a tél, így még mindig aktuális védeni bőrünket, azon belül is ajkainkat a kiszáradástól. Ráadásul fokozottabban érdemes odafigyelni rájuk, hiszen mivel nem találhatóak bennük faggyúmirigyek, sokkal könnyebben kiszáradhatnak, kirepedezhetnek, ez pedig igen kellemetlen szövődményekkel járhat (amellett, hogy rossz érzés, fertőzéseknek is jobban ki van téve a sebek miatt a szervezet).

A hideg időjárás melett kiszáradhatnak ajkaink még a dohányzás, túlzott napozás miatt is (ez utóbbi talán most nem annyira fenyeget, bár egy téli nyaralás (síelés is!) alkalmával érdemes azért magunkkal vinni napvédő ajakápolót !)

Nézzük először is mit lehet tenni, ha már nagyon rossz a helyzet. Pont, mint a bőrnél, itt is fontos ...

Tovább Szólj hozzá

szépségápolás ajakápolás EGÉSZSÉG

2017. jan 18.

Sárgul a fogam, mit tehetek?

írta: hangodicsaba
Sárgul a fogam, mit tehetek?

Először is, nézzünk egy kicsit a probléma mögé! A fogak sárgulása kétfajta lehet, felületi, illetve belső, szerkezeti elszíneződés.

A belső szerkezeti elszíneződés alatt a fogzománc sérülését, elszíneződését értjük. Emögött általában trauma, fluoridhiány, valamilyen kémiai, savas anyaggal való folyamatos érintkezés, vagy egyszerűen az idő vasfoga bújik meg. A sárgulás fő oka, hogy a fogzománc elvékonyodik, ezáltal pedig az alatta található dentin színe kezd el látszani. Ebben az esetben alapvetően a megelőzés lehet fontos, azaz kerülni, vagy minimálisra csökkenteni a nagyon savas élelmiszerek fogyasztását, és pótolni a fogaink számára fontos vitaminokat, mint pl. a D-Vitamin és a Kalcium.

Külső elszíneződés ...

Tovább Szólj hozzá

fogkrém fogápolás fehér fogak EGÉSZSÉG

2016. dec 07.

S.O.S telezabáltam magam!

írta: Szabó Lívia
S.O.S telezabáltam magam!

Karácsonykor biztos lehetsz benne, hogy az összes kedvenc finomságod az asztalon fog szemezni veled. Ilyenkor óriás akaraterő kell ahhoz, hogy meg tud állni, hogy ne egyél belőle. Persze, hogy nem tudod megállni! Hiszen Karácsony van! Ilyenkor, amikor az egész család együtt van és boldogság vesz minket körül, a fene se gondol a plusz kilókra!

De ismerős az a jelenet, amikor már órák óta csak eszel és még egy “utolsó” zserbót lenyomsz a torkodon, aztán úgy érzed, hogy mindjárt rosszul leszel?!

Sajnos ezzel nem vagy egyedül, mert az ünnepek alatt ez sokunkkal megtörténik. Erre az esetre viszont tudunk egy jól bevált segítséget, ami szuperül támogatja majd az emésztésedet. Amikor a közérzeted kezdd egyre rosszabbá válni és érzed, ...

Tovább Szólj hozzá

EGÉSZSÉG EMÉSZTÉS TÚLEVÉS TRIPHALA

2016. dec 07.

Ettől leszel sugárzó egész télen!

írta: Szabó Lívia
Ettől leszel sugárzó egész télen!

Ebben a csípős hidegben a bőrünk extra hidratálást igényel, ahhoz, hogy mindig ragyogó legyen. Sokszor azonban nem elég, egy szimpla hidratáló krém, nagyobb feltöltődésre van szüksége a bőrünknek.

A maszkokban az a legszuperebb, hogy amellett, hogy remekül megtisztítják az arcodat, még csupa, tápláló összetevőt is tartalmaznak.

Hetente legalább egyszer tegyél fel egy pakolást az alaposan megtisztított bőrödre és rögtön érezni fogod a változást! Körülbelül 5 perc szükséges ahhoz, hogy a termékben lévő gazdag vitaminok kifejtsék hatásukat és feltöltsék arcodat. Miután letelik az 5 perc és lemosod a pakolást, a tükörbe nézve máris látni fogod a ragyogást! Elég egyszer kipróbálnod és számodra is meggyőző lesz az ...

Tovább Szólj hozzá

tél arcápolás maszkok

2016. nov 23.

Kalóriaégető őszi sportok!

írta: Szabó Lívia
Kalóriaégető őszi sportok!

Nyár óta nagyot zuhant a hőmérséklet, de még a hűvösebb időben is sportolhatunk a természetben. Ősszel a táj színpompás és mindenképp érdemes kihasználni azt a néhány hónapot, amíg beköszönt az igazi fagy és hóesés. Öltözz fel melegen és induljon a sportolás! Ezek a sportok remekül égetik a kalóriát ősszel is:

Biciklizés

A bicikli utak egyre inkább átszövik hazánkat, így önfeledten és biztonságosan tekerhetünk a szabadban. Ami még a tekerés mellett szól, hogy állóképesség-javító, anyagcsere gyorsító, zsírégető és remek alakformáló mozgásforma.

bici.jpg

Elégetett kalória: 476 kcal/óra

Túrázás

Ősszel a legideálisabb túrázni indulni. Nemcsak megmozgat, de a léleknek is nagyon jót tesz, és akár az egész ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 07.

Ezek segítenek a legtöbbet a problémás bőrön!

írta: Szabó Lívia
Ezek segítenek a legtöbbet a problémás bőrön!

Aki mindennapos küzdelmet folytat a pattanásokkal, annak borzasztó érzés tükörbe nézni nap, mint nap. Hiszen abban a pillanatban szembesül a problémával, ami amellett, hogy fájdalommal járó gyulladásokat okoz, még a lelki állapotra is nagyon negatív hatással van.

A legkétségbeejtőbb, amikor hónapok vagy akár évek óta nem javul a bőr állapota. Ez szinte megkeseríti a mindennapokat és akár depresszióhoz is vezethet. Az önbizalom nagyon megsínyli ezeket, de NE ADD FEL!

Ha te is pattanásokkal küzdesz, tehetsz azért, hogy javuljon az állapot!

Tartsd be a következőket legalább 1 hónapig és saját szemeddel láthatod majd a változást:

  • Naponta minimum 2 liter vizet igyál!
  • Sportolj!
  • Hetente legalább egyszer dörzsöld át a ...
Tovább Szólj hozzá

arcápolás pattanás bőrápolás bőrprobléma

2016. okt 19.

Ezért imádjuk a kakaóvajat!

írta: Szabó Lívia
Ezért imádjuk a kakaóvajat!

3500 évvel ezelőtt az inkák és a maják felismerték, hogy a kakaóvaj egy isteni csoda! Már akkoriban hatalmas kincsnek számított, csereértékkel rendelkezett és sokan fizetőeszközként használták. Elképesztő hatásai évezredeken át nyűgözték le az emberiséget. Olyan afrodiziákummá vált, mely egészen a mai napig elkápráztatja az emberiséget. Az édességipar és a gasztronómia mellett a szépségiparban csodálhatjuk leginkább a hatását. Lássuk mire képes, ha a bőrünkkel érintkezik!

A kakaóvaj csodát tesz a bőrrel!
Az első pillanattól kezdve, mikor a bőrünkre kerül, érezhetővé válik a csoda. Csillogóan fényes, puha és bársonyos lesz a bőrfelszín.  Kisimul és egyenletessé válik
minden bőrréteg. Mintha néhány másodperc ...

Tovább Szólj hozzá

testápolás kakaóvaj ajakápolás

2016. okt 03.

Ezért éri meg online vásárolni!

írta: Szabó Lívia
Ezért éri meg online vásárolni!

Te milyen gyakran szoktál online vásárolni? Vagy inkább jobban szereted a hagyományos, kézzel fogható vásárlást? A mai rohanó világban, amikor semmire sem jut idő, sokkal inkább megéri néhány kattintással letudni a vásárlást, akár a reggeli kávéd elfogyasztása mellett. Nem hangzik jól, hogy az órákon át való bolyongást a boltokban, lecserélheted egy 5-10 perces online vásárlással? Hiszen szinte már mindent meg tudsz vásárolni az interneten keresztül! 

Nézd csak mennyi előnye van még annak, ha elkezdesz online vásárolni:

 

Nem kell keresgélned!

Ismerős, amikor bosszankodva futkározol a sorok között, mert nem találod a keresett terméket? Na ez az, amivel online nem kell törődnöd, egyszerűen csak írd be a keresőbe, ami ...

Tovább Szólj hozzá

2016. sze 19.

A mosolygós babák titka!

írta: Szabó Lívia
A mosolygós babák titka!

Minden anyuka egy csendes, mosolygós babára vágyik, aki megszépíti az életét. Sajnos azonban ez csak álom, mert a babák igenis sírnak! Az azonban nem mindegy, hogy mennyit. Igenis a kismamáknak is szerepük van ebben, mert az anyuka viselkedése nagyban kihat a baba viselkedésére.

Lássunk néhány tippet, hogy a síró babát hogyan lehet mosolygós babává varázsolni:

Az érintés a babák számára az egyik legnyugtatóbb dolog. Elég az arcoddal vagy a kezeddel megérintened, máris nyugodtabb lesz.

Énekelj , akár énektudás nélkül! A nagyon lágy, egyszerű dallamok dudorászása is sokat segít a babák megnyugtatásában, de akár kedvenc slágereid is tetszhetnek a gyermekednek, teszteld le!

A ringatás mindig beválik, de ne essünk túlzásba, ...

Tovább Szólj hozzá

csecsemő baba anyaság babaápolás mosolygós baba

süti beállítások módosítása